Chapter three part II.

Sion

Az álom még reggel sem ment, ki a fejemből. Ott száguldozott az elmémben, mint Lewis Hamilton, teret sem hagyott semmi másnak. Minnél hamarabb kiakartam rúgni a fejemből azt a primadonnát ami magának követelt minden fényt odabent, túl idegesítő volt.

 A konyhába indultam egy pohár vízért, ám nem lehetett nem meghallani a feszült sutyorgást. Mikor beléptem Dr. Gévay és Riza tekintete úgy rebbent szét, mint Budapest terein a galambok szoktak egy közéjük rohanó kisgyerek esetén. Mormoltam egy köszönés féleséget, amit hasonló hangnemben viszonoztak. 

 - Fiam, lenne egy ajánlatom a számodra is - kezdte vigyorogva Gévike. - a csapatnak szüksége van két "kapitányra" és te lennél a kettes számú "kapitány". 

 - Ez nagy megtiszteltetés, de - próbálkoztam hárítani. 

 - Nem kérés és nem is kérdés volt az előbbi. Nevezheted utasításnak, parancsnak vagy aminek akarod. Hetente írsz egy jelentést, amit leadsz a felettesednek, azaz nem csak nekem. A feladatod, hogy segítsd az 1-est és a tanáraitokat, valamint, hogy összetartsátok ketten a csapatot. - zárta le ellenmondást nem tűrő hangon.

 - A többit rád bízom. - fordult Riza felé. - Az én szendvicsemben legyen sajt is. - Ezzel felrohant a kávéjával és a tabletjével az emeletre. 

- Sajnálom, hogy téged is belerángatott a dologba. -Próbált vidítani, majd ismét a dolgába temetkezett.

- Várj ezek szerint te..- döbbentem le teljesen. Kizárt dolog, hogy ilyen dolog megtörténjen, max egy animében.

- Én vagyok a felettesed. - fejezte be a mondatot, aztán újra belemélyedt a dolgába. Hosszú percekig figyeltem a keze munkáját. Ahogy  aprólékosan perfekcionista módon dolgozik. Nehezemre esett elhinni a tényt, hogy egy ilyen lány lesz az úgynevezett főnököm. Komolyan, mint egy klub elnök a japán sulikban. Az életem tényleg animévé fog változni innentől kezdve? Ha igen akkor sem én lennék a főszereplő. Elvégre kiskoromtól kezdve gyenge voltam. Az oviban mindig engem vertek meg, a játszótéri esetekről nem is beszélve. Persze anya olyankor mindig ott volt, mosolygott. Büszke volt rám, mert nem adtam át magam az erőszaknak, nem sírtam, nem szóltam egy szót sem. Anya mindig az ő kis katonájának tartott.
 De ő már nincs, ezért ért el apa minden irányból. A szavai pedig késként mártóztak meg bennem minden alkalommal. Én pedig minden alkalommal éreztem magamban ahogy összetörik valami. Aztán történt valami, megismertem őket. Két napja csupán a találkozásunknak mégis, valami megváltozott, vagy inkább valaki. Már nem tört össze semmi, és mosolyt csaltak az arcomra, valódit és nem hamisat.
 Abban a reggeli pillanatban, ott a széken valami megmozdult bennem. Vívódtam a tudattal, hogy nem leszek egyedül, hogy már nincs vissza út. Ugyanis a szívem már az ő kezükben van.
  Csenge és Botond egymás után csatlakozott a bagázshoz, végül a Doki is ledugta a képét. Végül a reggeli néma evészet után összepakoltunk magunk után és elkészültünk az útra. Pontban 8-kor két pasas jött be a csomagjainkért, olyanok voltak, mint a gorilla akit apám bérelt.
 Miután sikerült leküszködni magunkat a hegyről egy parkolóba, kiderült lesz még rosszabb dolog is azon a napon. Például egy kisbusz ahová bezsúfoltuk magunkat nagyjából 1-2 órára a jármű gyorsaságát tekintve.
 Egy másfél óra múlva rácsörögtek a Dokira a központból, mondván nem tudnak elhelyezni minket. Mivel nem volt hova mennünk, és a végállomás már csak pár kilométerre volt elég tehetetlenek lettünk.

 - Dr. Gévey nekem van egy ötletem hova mehetnénk. - szólalt meg Riza. 

 - Halljuk Etler! - morgott Gévike. 

 - Anyukám barátnőjének van egy vendégháza az egyik hegyen. És jelenleg üres a ház. Megkérhetem, hogy adja ki nekünk erre az éjszakára. A központ meg majd kifizeti, ha már egyszer idehívtak minket. - ismertette a lány az eddigi legjobb megoldást.
  Pár percen belül letudta a problémánkat egyetlen telefonhívással. Bár reggel óta bosszantott a tény a hierarchikus helyzetről, de még így is lenyűgözött a találékonysága, szervezőképessége. És úgy egyáltalán ő maga.
 Érzelmeim újabb fölös dédelgetése közben eltelt egy óra és megérkeztünk az ideiglenes szállásra. Miután szétnéztünk minden emeleten, az étkezőbe gyűltünk megbeszélni ki melyik szobát kapja. A lányok azon vitatkoztak ők hogyan oldják meg.Csenge ugyanis külön akart menni, holott Gévay kikötötte a külön szobát.
 Az emlegetett szamár pedig pont a vita hevében toppant be a teraszról.

- Úgy néz ki, hogy nem sokat maradunk mi itt,pedig kezdtem megkedvelni a helyet. - sopánkodott Gévike - Úgy néz ki a drága csúszómászó bébigyíkok olyanok, mint az időzített bombák. 

 - Gyíkok? - szisszent fel Csenge. 

 - A pikkelyes kölyökpuli jobban tetszik? - javított Gévike, Csenge csupán megrázta a fejét. 

 - Riza - szegezte tekintetét most a szoba másik végébe - Szedd össze a csapatodat este 6-ra. Ugyanis a kis-kedvenceitek 8 órától folyamatosan fognak kikelni. Szóval időben oda kell érnünk. 

 - Rendben, de remélem nem a majmokkal megyünk. - reménykedett. 

 - Mi az, hogy a "csapatod"? - nyávogott Csenge. 

 - Dr. Gévay őt nevezte ki csapatvezetőnek, még én egyfajta titkár szerepet töltök be. - forgattam a szemem - Egyikünk se kérte a posztot elhiheted, a vezetőnk így döntött és kész. 

 - Felettébb logikus döntés volt a Doki részéről - elmélkedett Botond - végül is, Sion a csapatszellem, Riza pedig határozott és jó a szervezőkészsége.
 Szerintem mindketten megilletődtünk a dicsérő szavak hallatán. Végül is a fennmaradó időre mindenki a szobájába ment. Leginkább telefont tölteni.
 - Mázlista vagy, ugye tudod? - kérdezte Botond.
Furán néztem rá. Fogalmam sem volt mit akart ezzel mondani. Persze a magyarázat nem késlekedett.
 - Te lettél Riza társa. Több időt töltesz majd vele, és természetesen a gyakorlatban hozzád osztják be.
- Ami azt illeti kétlem, hogy bármiféleképpen csak négyünket tanítanának. Rendes oktatást fogunk kapni, ha észrevetted a beosztásnál 100-an voltunk. Na most ebből változó korosztály szempontjából az összetétel. Ha ez alapján végig gondolod, kétlem, hogy az eredmény Riza és én lennénk. - filozofáltam - Amúgy sem azért vagyunk itt, hogy újranépesítsük a földet.
 - Látom elég fafejű vagy. - horkant fel - Elég nehezen nyílsz meg. Mégis mi tette ezt veled?
Nem állt szándékomban választ adni neki, pont neki. Ám, hogy őszinte legyek arra sosem jutottam volna még a legvadabb álmaimban sem ami azután történt.
 -Tudod én nevelőotthonban élek öt éves korom óta. Eredetileg a nagymamám nevelt, mert az anyámat nem érdekeltem, apám meg már a születésem előtt meghalt alkoholmérgezésben. A nagymamám nem volt tehetős, de mindent megtett, hogy többre vigyem. Amikor meghalt, nevelő otthonba kerültem. Annyira fájt a hiánya, hogy némaságba és semmittevésbe űztem magam. Ezzel pedig majdnem teljesen eltékozoltam amit kaptam. Szégyent hoztam rá. Aztán mikor már minden korombelit elvittek, akkor odajött a nevelő és megkérdezte "Meddig játszom még a saját történetemben az áldozatot a főszerep helyett?". Kis idő múlva rájöttem a dolgokat meg kell becsülni. Én már pont kifutottam az időből, senki sem akart örökbe fogadni, mert túl idős voltam. Hiába tettem meg mindent, hiába voltam jó tanuló és segítőkész. Minden szülő álma. - nagyot nyelt, majd folytatta - Neked is csak azt tanácsolom, hogy próbáld meg kihasználni amid van és gyarapítani, még mielőtt túl késő lenne.
 A feszült csend ami ezután jött emésztett bennünket még egy ideig, majd zene mellett döntöttem és elindítottam egy lejátszási listát. Hála a fülhallgatónak a világ zaja nem zavart. Egészen félig.
Félkor ugyanis Riza olyan hangokat generált amibe a környékbeli állatok is beleőrültek. Ez volt a jel, az indulásra. Hat órakor már egy helikopterből figyeltük a tájat. A dombok olyanok voltak fentről, mint a hullámzó tenger.
 - Doki, én is értem, hogy sietünk, de a helikopter elég nagy túlzás. - értetlenkedett Botond.

 - Fiacskám, a kormánynak és a szervezetnek többe kerül az elvesztegetett idő, mint, hogy próbálja a dolgait takargatni. Így a helikopter téma lezárva, amúgy sem bírom a magasságot. - ismertette a helyzetet Dr. Mindjártelhányommagam.
 A sikeres landolás után, a sikeres alatt arra célzok, hogy túléltük, egy ösvényen haladtunk egészen egy épületig. Körülbelül 3 méterrel magasodott a talaj felé a szürke ablaktalan építmény. Az egész kontrasztot egy kaputelefon törte meg. Még a Doki elmondott valami jelszót én körbenéztem a sík ideg társaságon. Egytől egyig az előttünk álló dolgokra gondoltunk. Az egész szituáció röhejesen hasonlított egy kémfilmre.  

 A fehér falakon és a vakító led fényeken kívül nem maradt meg semmi. Olyan volt az egész létesítmény, mint a minotaurusz útvesztője.
 A portán mikor megláttak minket azonnal hívták a szervezőket. Illetve egy bizonyos doktornőt.
Pár perc múlva egy 180 cm magas, hosszú barna hajó, émelyítően mosolygó fehér köpenyes nő korizott elénk.
 - Sziasztok Omega csapat! - szerintem eléggé kinyilvánítottuk undorunkat a személyiségéről.

 - Ne fáradj Irina a gyerekes meséiddel, már tudják miért vannak itt. - tolta le Gévay. 

 - Ó - szontyolodott el - nos akkor kezdjük is, mert nem éritek el a tojásokat. - Az a nő őrült tempóban rohant előre, mi pedig alig tudtuk tartani a ritmust. Hiába a doktori, ha egyszer odabent sötétség marad odabent.

 - Sion - húzott félre Gévay - egyet tudnod kell még mielőtt hozzád érünk. Az apád nemrég kereste telefonon a központot. Azt kérte vegyünk ki a programból, vagy pert indít. - teljesen elsápadtam. Tudtam, hogy apám nem százas, de ezt nem néztem ki belőle. Gévay látva szorongásomat hozzátette - Mivel elmúltál tizennégy így választhatsz. Kapsz egy ártalmatlanabb tojást vagy egy erőset, mint Riza. A választ odabent kell megadnod.
A csoport hamar lepasszolta Csengét és Botondot. Két napja ismertem meg őket, és mindkettőjük olyan oldalukat mutatták meg amit a saját normális életükben szinte senkinek. Ez erőt adott, mert azt éreztem ideje viszonozni. Megszületett bennem a döntés az előttem álló kérdésre. Büszke és boldog voltam, mert kaptam egy családot. Talán egyszer a jövőben ezt ők s észreveszik majd, talán.
 Végül megálltunk az én ajtómnál Dr. Gévay biccentett, éreztem benne egyfajta támogatást. Riza odalépett és megölelt, amitől furcsa bizsergés támadt bennem. Mondhatni kisfiús zavar.
Határozott léptekkel mentem be az ajtón, próbáltam kiűzni mindent a fejemből és csak a feladatra koncentrálni.
 - Választottál? -  tette fel a kérdést egy nő. Én pedig bólintottam.
 - Ne kíméljenek!
Átvezettek a terem elválasztott felébe, ahol egy tojás volt a középpontban. Az egész a tenger színeiben pompázott, míg alatta izzott a keltető. Időközben mindenki kivonult és egyedül maradtam a megszületendő élettel. Odabentről apró koppanások és egy pici szív dobbanásai hallatszottak ki. Először pici láthatatlan repedések keletkeztek, majd pici mész darabok hulltak le és égtek el.    Majd egy nagyobb és még egy, Végül egy lyuk keletkezett rajta. A sötétben valami mocorgott, aztán az a lény kipislogott odabentről.
 A keltető kikapcsolt, mintha áramszünet lenne, majd felpattant a fedele. Megfogtam a tojást mire a mutáns hátrahúzódott. Lassan elkezdtem tágítani a lyukat. Mikor pedig elég nagy lett, az újszülött kiugrott én pedig hátra estem. Mikor pedig kinyitottam a szemem egy pikkelyes nagy szemű valami nézett vissza rám.

Folytatás következik......  

Boldog új évet mindenkinek!!!