2016. június 22., szerda

Chapter two part I.

Riza

- Nos, üdvözöllek benneteket a ma esti szállásotokon! - mondta a nevelőnk íronikus hangvétellel. Ami azt illeti meg se hallottuk, mit mondott.Teljesen elakadt a lélegzetem. Ott volt előttem egy komplett erdei kastély! A délutáni nap sugarai arany bevonatot képeztek a fából készült erődön. Az egész olyan volt, mintha ragyogna. Valahogy sikerült kivernie minden aggodalmas gondolatot és tévképzetet a fejemből annak a pillanatnak, ahogy ott álltunk tátott szájjal mind a négyen. Ám sajnos a bensőséges pillanatnak hamar vége szakadt.
-Na nem a szánkat tátjuk! Irány befelé! - Mr.Morcos kedvére téve felszaladtunk ám az előtérből pont kilátás nyílt a nappalira, ezért, mint a kisgyerekek, nekivetettük magunkat a foteleknek és a kanapénak. Az egész annyira hihetetlenül lenyűgöző volt!
 - Na jó! Ezt most hagyjátok abba! Különben nem leszünk jóban! - Annyira nem figyeltünk a tanárunkra és tovább hülyültünk. A motyogásából, ami feltételezhetőleg a reakciója volt a viselkedésünkre, amit kivettem a következő volt: "Miért is vállaltam el ezt a munkát?". Már most sajnáltam szegényt. Hogy fogja kibírni az egész évet?
- A Galérián lévő ágyat én használom majd, a fiúk a nappaliban alszanak majd, a lányok pedig a külön kunyhóban, rendben? - Fordította szót komolyra a felügyelőnk. Nem igazán volt ínyemre, hogy ezzel a plázacicával osszanak be egy szobába, de még mindig jobb, mintha a nappaliban aludnánk. - Viszont egyetlen fürdőszoba van. És csak az 5 percen belüli zuhanyzás engedélyezett. - nézett ránk szúrós szemmel.
 - Lányok a ti szállásotok a függő híd végén van egy másik fán. A cuccotokat oda vitték. Ne pakoljatok ki mindent, csak amire holnap és ma este szükség lehet. Remélem emlékeztek rá, hogy hajnalban kelünk szóval kilenckor már nem akarok egyetlen égő lámpát sem látni a "hálókban".- Ezzel, mint aki letudta a havi munkát, felment a galéria részre,  majd egy ajtó csapódást hallottunk.
Én elindultam volna  a hálónkat megkeresni, de hirtelen egy kéz erősen megragadta a csuklómat.
- Riza, légy szíves ne menj még -  A soványabbik fiú volt az. Emlékeim szerint Botond volt a neve. - Ne vedd tolakodásnak, de elmesélnéd, hogyan kerültél ide? Hogyan válogattak be? - A gyengeségeim közé tartozik, hogy nem tudok ellenállni a kiskutya szemeknek. De amit ez a fiú produkált az azúr szemeivel azt még egy kölyök husky is megirigyelte volna.
- Jól van egye fene! De előre szólok nem vállalom a felelősséget értetek! - Néztem rájuk szúrós szemmel. Ők bezzeg tudatlanságukban csak vigyorogtak a dolgon. - Nos az északi magyar régiókban elég sok pletyka szállingózott a tesztel kapcsolatban. Több állam ellenes mozgalom kihasználta ezt. Nem tudom, hogyan de sikerült a kormány adatbázisába beférniük, de csak egy rövid időre. Megtalálták az okát annak, hogy miért van szükség ránk, gyerekekre. - Nehezemre esett kinyögni nekik, úgy az igazságot, hogy csupán annyit tudjanak ami a hasznukra és nem a kárukra válik.
 - Mi egy kísérletben veszünk részt innentől kezdve. Valószínűleg mivel mi az Omega csapat tagjaiként elit helyet foglalunk el a projektben, elég hosszú távú lesz a "munkaviszonyunk". - Rajzoltam idéző jelet a levegőbe. - A kísérletről viszont nincs információm. - hazudtam. - Ami azt illeti, éppen ezért nem örülök, hogy beválogattak.
 - Akkor miért nem utasítottad vissza őket? - kérdezte Csenge.
 - Megpróbáltam - válaszoltam lesütött szemekkel, hogy ne lássák a csillogását a könnyeknek. - Nem lett jó vége. - Fejeztem be ennyivel. Kitéptem a kezemet a szorításból és már rohantam is a függőhídhoz.
A főépületet körülvevő erkély végében találtam rá a függőhídra. A szoros kötelek alul deszkákat tartottak, amely egyfajta járdaként funkcionált. Az egész annyira imbolygott, hogy a szívem ki-ki hagyott egy-egy ütemet minden egyes széllökésnél.
 remegő szívvel léptem rá az első deszkára, majd a kötélbe kapaszkodva a következőre. Tudván, hogy nem sokáig maradhatok egyedül erőt vettem magamon és gyorsabb tempóra kapcsoltam. mire elértem a másik faházat, minden porcikám remegett.
 A lányok részlege már nem volt annyira fényűző, mint a főépület. Az ajtóval szemben egy kis kávézó asztalka volt két székkel. A bejárat mellett egy tükör helyezkedett el, ami kissé karcos is volt. Ugyanazon fal mellett egy  faágy volt található egy karnyújtásnyira az ágytól állt egy kisebb komód. A szoba másik felére is ugyanez volt igaz.
  A helyiség egyszerűségét a mi bőröndjeink törték meg. A pakkok egy hatalmas kupacot alkottak a szoba közepén. Nem volt nehéz megtalálni az enyémeket, ugyanis a sötét lila (már majdnem fekete) pakkom erősen elütött a csillogó párducmintás daraboktól.
 A bejáratfelőli ágyra telepedtem le. Bár nem volt egy felhő puhaságú matracunk mégis kényelmesnek lehetett mondani.
 Előhalásztam a pizsamám, a holnapi ruhámat, törülközőt és minden egyebet amire szükségem lehet. Pont végeztem a pakolással mire kopogtak az ajtón. Lassan odacsoszogtam a bejárathoz, majd lenyomtam a kilincset. Sion állt előttem. Idegességében a kezét tördelte és mikor a szemembe a füle picit vörösre színeződött.
 - Szia! Figyelj, ne haragudj az előbbiért.Nem kellett volna így viselkednünk. - dadogta.
 - Nem haragszom, de igazán nem kellett volna eljönni ideáig emiatt. - Vágtam közbe legyintve. Bár valóban egy érzékeny területre tapintottak rá. Mégis próbáltam őket védeni a vállamon ülő kisördög ellen.
 - Örülök, így ezerszer könnyebb dolgom lesz veled. - úgy fújta ki a levegőt, mint akinek egy mázsás súly került le a válláról. - Dr. Gévay kikecmergett az emeleti szobából egy pillanatra, hogy közölje azt eszünk vacsorára amit főzünk. - A fejét szégyenlősen lehorgasztotta. - Ami azt illeti egyikünk sem ért az ilyesmihez ezért reméltük, hogy esetleg te ki tudnál menteni bennünket. - villantott egy félmosolyt könyörgő kiskutya tekintettel körítve. Az egész előadása olyan volt, mintha egybegyakorolt trükk lett volna. "Mint egy cirkuszi kutya" jutott eszembe. a gondolattól pedig alig bírtam visszatartani a nevetést.
 Kuncogásomra és rázkódó vállaimra tekintve szegény fiú teljesen zavarba jött.
 - Bocsáss meg, csak tudod - nehezen sikerült csak kinyögni a szavakat a nevetőgörcstől - Olyan volt ez az egész, mintha az öleb cirkuszi trükkökkel próbálná kiengesztelni a gazdáját. Nem akartalak megbántani...- ettől már ő is hangosan felnevetett. Rajtam volt a zavarodottság sora.
 - Nem gondoltam volna, hogy ilyen egyszerű lesz az egész. És az eshetőségeket beszámítva jobbnak láttam a sablon, előre betanult szöveget.
 Rengeteg mindenről beszélgettünk, úgy éreztem magam mellette, mintha ezer éves barátok lennénk. Hála Sionnak még azt sem vettem észre, hogy átkeltünk az ingatag fahídon. Ami meglepő, mert rettenetesen félek a magasban, főleg ha alattam a talaj ingatag.
 A főépület konyhája nem volt hatalmas, csak úgy mint a többi helyiség. mégis tökéletesen fel volt szerelve. Csengéék éppen a hűtőt kutatták át mikor megérkeztünk. Botond rögtön ott hagyta a lányt, hogy velem beszélhessen:
 -Riza, én őszintén... - Életem legőrültebb tettét hajtottam végre, félredobtam minden elvemet és egy gyors öleléssel hallgattattam el. Amilyen gyorsan csak tudtam rögtön a konyhában termettem és körülnéztem.
 - Na jó! halljam mit szeretnétek enni? - kérdeztem tőlük. Még mosolyogtam is! Ami valljuk be: tőlem karácsonyi ajándék, sőt csoda!
 Valahogy, valahol legmélyen mégis örültem nekik. Kaptam az égtől három olyan embert akik a maguk hibáival elviselhetőek, sőt egész kedvelhetőek! Velük lenni olyan volt, mintha az elmúlt évek sértései és fájdalmai sosem léteztek volna. Mégis attól féltem, hogy ez a törékeny virág atomjaira hullik, ők pedig mind meggyűlölnek.
 A vacsorát illetően a tojás, pirítóssal és teával tűnt a legegyszerűbbnek. Bár az elején egyedül akartam mindezt elkészíteni, de a fiúk ragaszkodtak hozzá, hogy mindannyian vegyük ki a részünket. Mondván "így is úgy is egy csapat leszünk, ideje együtt működni". Sion elsőként le is stoppolta a pirítós készítést. Botond a teát főzte, míg Csenge a terítéssel bajlódott. természetes, hogy nekem jutott a tűzhelyi meló.
 Pár másodperc múlva az emeleti szoba ajtaja kicsapódott és Dr. Gévay dübörgött le a lépcsőn. A küszöbön megállt és az arca a meglepődöttség és különböző érzelmek váltakoztak, majdnem olyan gyorsan, mint ahogy a csapból folyik a víz.
 -Ezt ti dobtátok össze? - Bökött az asztal felé. elmosolyodtam. A zsémbesség mentés pillanataiban úgy viselkedett akár egy gyerek. Ezen mosolyognom kellett.
 -Hát akkor jó étvágyat! - Intettem az asztal felé. Nem kérették magukat! Úgy zabáltak, mint akik életükben nem ettek! - Hé, lassabban! Elrontjátok a gyomrotokat! - szidtam őket mint a gyerekeket szokás. A többiek nevettek, de Dr. Gévay arca komolyra merevedett.
 - Lenne némi megbeszélnivalónk az elkövetkezendő időszakról. - hűvös, metsző hangja végighasított az épületben. Minden porcikám beleborzongott. tudtam, hogy mi jön, mégsem akartam elhinni. Saját magamtól sem. - Holnap az ország egyik Észak-Keleti régiók egyikébe utazunk. A hegyekben van egy okkult kutatásokra szakosított intézmény. Itt fog zajlani a kiképzésetek. - A többiek értetlen pillantásai miatt szemét forgatta. nem akart magyarázkodásba kezdeni. Mégis megtette. - Rizától már így is tudtok egy keveset a dolgokról. - A lélegzetem is elállt a meglepettségtől. - ne higgyétek, hogy az emeletre nem hallatszott fel. Minden esetre valóban biológiai szörnyekkel fogtok, dolgozni. Viszont ti fejlettebb lényeket fogtok kapni, mint az eddigi résztvevők. - hiába kérleltül, hogy meséljen még, egyetlen szúrós pillantással elcsöndesített mindjájunkat. 
 vacsora után elpakoltunk, én pedig maradtam mosogatni. Valahogy mindig ez volt az én dolgom. otthon is és itt is, de nem is bántam. Ilyenkor a gondolataim szabadon szárnyalhattak, míg kezemet a vegyszeres meleg víz mosta. Emlékek szöktek a fejembe ahol anyának segítek, miközben a kistestvéreim fel-alá szaladozva hancúroznak. A lusta bátyám miatt  hamar kaptam bevezetést a házimunka világába. De, hogy őszinte legyek nem bántam. Így édesanyám is megpihenhetett olykor-olykor,s a testvéreim is tovább maradhattak mosolygós pimasz kisgyerekek.
 Hirtelen csak azt vettem észre, hogy a víz lassan hűl. Méghozzá az idő és a könnycseppjeim miatt.  Gyorsan befejeztem, majd a kis ház felé vettem az utamat. 
  Az erdő sötétje vette körül az erődöt csupán imitt-amott csillant fel egy szentjánosbogár fénye. Szaporábban szettem a lépteimet, mivel egy kisebb záport láttam közeledni.
  A szállásra érkezve Csengét láttam amint a bőröndjeiből pakolt ki. Mikor észrevett,  elmosolyodott.
 - Jó sokáig elmaradtál. - mondta.
 - Elgondolkoztam. - legyintettem.
 - Eszedbe jutott a családod. - Bólogatott.  - Tudod ebből a szempontból kicsit irigyellek. Mindegy is! Ne ezzel foglalkozzunk. Szeretnék a fürdőbe érni mielőtt a fiúk lestoppolják. - nevetett.
  Életemben először azt éreztem, hogy tartozom valahova, hogy talán egyszer az életben lehetek úgy önmagam. Lehetnek barátaim akik tényleg szeretnek azért aki vagyok. Ettől a halvány reményszikrától  melegség áradt szét bennem.
 - Rendben, menjünk. - mosolyogtam rá én is. Talán mégsem lesz olyan rossz dolgom mellettük. Ki tudja?

Nagyon szépen köszönöm mind a 3 feliratkozómnak, hogy hajlandó olvasni a történetemet. Ez nagyon sokat jelent. Igyekszem hozni a következő részt. Viszont ahhoz, hogy minél hamarabb megírjam a folytatást szükségem van pár biztató kommentre. Ilyeneket a chatben illetve a bejegyzésekhez tudtok írni. Előre is köszönöm!
Majra

2 megjegyzés:

  1. Szia Majra!
    Alig vártam már ezt a részt, kíváncsi voltam a folytatásra. Mint ahogy ígértem, mondok véleményt. Akadt pár dolog, ami nem igazán tetszett, de ezeken lehet javítani. Kezdem is.
    Volt két elgépelési hiba, az elején az "ironikus" szó helyet "írónikust"-t írtál, míg a végén "produkált" helyet "pradukált"-at. De ezek nem nagy dolgok, kis odafigyeléssel könnyen elkerülhetők :) A másik, hogy a "Mr." után kell tenni egy szóközt, tehát helyesen így nézne ki: Mr. Morcos - de ez már tényleg csak szőrszálhasogatás.
    Na, de akkor jöjjenek a pozitív dolgok, abból jóval többet találni ;) Az elején nagyon szépen leírtad a helyszínt, teljesen oda tudtam magamat képzelni Riza mellé. Az is tetszett, higy egy pillanatra megfeledkeztek a helyzet komolyságáról, és hülyültek egy kicsit :D Kíváncsi vagyok, hogy alakul majd Riza és Csenge kapcsolata. Van egy megérzésem, hogy nem lesznek egy csapásra BFF-ek. Sőt, remélem is, hogy sor kerül köztük néhány összeütközésre is, ugyanis imádom a veszekedős részeket. Nem tudom, miért, egyszerűen csak szeretem őket mind olvasni, mind írni :D
    Ez a Botond kicsit furának tűnik nekem, amiért így elkezdte faggatni Rizát. Bár lehet, hogy rendes srác... Mindenesetre nagyon szépek lehetnek a szemei *.*
    Ó, és még valami. Nem tudom, hogy találtad ki a neveket, de nagyon, NAGYON tetszenek. Főleg a Riza, de a Sion se rossz :)
    Puszi, Maja

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Maja!
      Köszönöm szépen a tanácsokat! Sziny Kével már dolgozunk az ügyön. Nagyon örülök, hogy tetszik a történet és, hogy így bele tudtad élni magad. Köszönöm a visszajelzésedet, nagyon sokat jelent.
      Üdv, Majra

      Törlés